Néha azt hisszük elvesztettünk valakit,
pedig nem csak máshová került,
néha úgy érezzük elvettek tőlünk valamit,
és szívünk mély gyászba merült.

Bár igaz fizikailag nem lehet velünk,
Bőrünkön érezzük nap mint nap hiányát,
de valamiért mégsem engedi el lelkünk,
és napról napra újra őrizzük álmát.

Tettei és vágyai, szikrázó lénye,
nyomot hagyott rajtunk, itt maradt velünk,
így elhisszük, hogy valójában soha nem lett vége,
szívünkben őrizzük, ez ad reményt nekünk.

De vajon kit illet a gyász,
azt ki békére lelt, eltávozott?
Vagy azt ki szenved, kit kínoz a láz,
kinek magányos lénye még itt maradott...

Budapest. 2005.10.31.