Életem festményén rajzoltál világot,
milliónyi színes tündöklő virágot,
mindazt a csodát mit szíved látott,
szívembe vésted féltett édes álmod.

Hiába is küzdenék ellene,
magával ragadott ártatlan jelleme,
álmaimban kísért emlékeinek szelleme,
szívemnek már csak ő kellene.

Belém vésődött minden gondolatod,
miden álmod minden mozdulatod,
személyed bennem él tovább ezután,
nem kapom vissza soha tán.

Nekem egy új világot mutattál,
melyet azután egyedül hagytál.
A magány fekete – fehér világot rajzol,
egy érzés bennem még érted harcol.

Rideg szótlan világba zárva,
szüntelen csak megváltóját várva.
Színezd ki újra álmunknak világát,
reményteli jövőnk édes harmóniáját.

Budapest. 2004.12.18.