Együtt indultunk az élet útján reménnyel telve,
édes álmokkal telten útra kelve.
Hittük, hogy örökké együtt leszünk majd,
és utunk gyönyörű, közös jövőnk felé tart.

Hittük, hogy egymásból sohasem elég,
együtt minden egyszerű és szép,
álmainkat semmi sem tépheti szét,
elhittük ezt a gyönyörű mesét.

Szerelem mely sohasem múlik el,
melyet az élet hiába tépdel,
melyet a sors hiába nyúz,
szívünk mindig csak egymáshoz húz.

Álom volt mi porba hullik,
ahogyan az idő lassan múlik.
Útjaink idővel külön váltak,
álmaink ezzel messzire szálltak.

Együtt indultunk az élet útján,
most újra találkozunk évek múlván.
Fiatalok voltunk oly mohók, telhetetlenek,
tapasztalatlanok még buták, éretlenek.

Útjaink most újra egymásba fonódtak,
eddigi tetteink minket ismét összehoztak.
Az élettől most egy újabb esélyt kaptunk...
Vajon eléggé érettek vagyunk ahhoz, hogy együtt maradjunk?

Budapest. 2004.08.01.