Tanúm A Nagy Ég


Próbáltam azzá válni,
Akivé te akartál engem tenni.
Szörnyű egy érzés,
Olyan, mint a belső vérzés.

Elveszve a felszín alatt
Feladva önmagadat.
Nem tudom, mit vártál tőlem,
Nem is volt így életem.

Majd jó leszek, mint rég
Nem ez itt a vég.
Egyszer talán megjavulok,
És akkor csak ámuljatok.

De ez még nem most van.
Miért remélik annyian?
Ez vagyok én
Lenn az árok fenekén.

Bolyongok árván,
Nyomtalan látvány.
Az est engem elér,
Sötét a megszokott tér.

Menekülj, és jól vigyázz
Könnyen megfojt a sok láz.
Csak most egyszer még,
S azután soha többé.

Fejembe a sok hang gyűl,
Mind elkap, s bele repül.
Suttogják: Tartsam meg parádémat,
És aztán értem lesz a vadászat.

Ez az egyetlen alkalom
Mielőtt meghúznák a hurkom.
Tudom, őrültnek tartasz,
Nem segít, de pofon vághatsz.

Messze vagy tőlem,
Távoli az emlékem.
Nem kellettem neked.
Ám elloptad a szívemet.

Utoljára a Föld nyeljen el
Itt az idő, hogy lángok emésszenek fel
És nem, nem kérem bocsánatod,
Egy nap talán még látom arcod.