Csendben fekszem álmatlan,
szomorúan egyedül ágyamban.
Emlékeim gyötörnek még,
lelkem lángol, szinte ég.

Rám tör egy elfeledett álom,
vissza már hiába vágyom.
Mégis küzdök még érte,
bár tőlem nem ezt kérte.

De mond mégis, hogyan tudnám feledni?
És emléked lelkembe temetni.
Hogyan tudnék szótlanul elmenni,
új életet, új célt keresni.

Kérlek mond el azt nekem...
Hangod bársonyát, hogyan feledhetem?
Téged látlak mindig ha behunyom szemem,
álmaimban még mindig te fogod kezem.

Szemed gyönyörű tükrében elveszem,
de mára már hiába lesem,
kívánságaid, boldogságod hiába keresem,
mégsem vagy már mellettem.

Még érzem illatod, mely betölti a teret,
könnyes szemekkel kémlelem az eget.
Bárányfelhők festik arcodat az égre,
megpróbálok visszagondolni a jóra, a szépre.

Szüntelen gyötör, szinte éget,
mert így nem érhet véget...
Küzdenék, vívom magammal reménytelen harcomat,
közben egy könnycsepp mossa le arcomat.

Lágyan gördül végig, szinte simogat,
akár édes érintésed úgy hívogat.
Lassan ajkamhoz ér gyengéden,
kis játékában édes csókodat érzem.

De mégsem. Felissza kiszáradt ajkam.
Hangod még fülemben cseng halkan.
Akár egy kedves hívogató dallam.
De mond. Miért kell, hogy halljam?

Miért kell, hogy lássam?
Éjjelente vissza hiába várjam...
Miért nem tudom feledni?
Választ erre próbálok keresni.

De nincs válasz, nincs felelet...
Talán még nem szenvedtem érte eleget?
Titokban sírok, hol nem lát senki sem,
esedezem érte, mégsem vagy velem.

Kérlek engedd meg nekem,
téged lássalak, mikor behunyom szemem.
Reggel arcod mámorával ébredem,
Még így is, hogy nem vagy itt velem.

Engedd meg nekem had tölthessem veled,
minden lélegzetvételnyi időm adhassam neked,
minden gondolat, minden pillanat,
most már csak a tiéd marad.

Engedd, hogy büntetlenül érezzem,
ezután csak érted élhessem.
Engedd, hogy égessen,
véget ne érhessen.

Csak érted élhessem,
ha kell érted vétkezzem.
Engedd, hogy nézhessem,
csendben álmodat védhessem.

Engedd, hogy félthessem,
reggelente álmunkra ébrednem.
Már rögtön éreztem,
nem lehet véletlen.

Tudtam nem tévedtem,
te vagy az életben,
minden mit kérhettem.

Legyen eme pár sor vallomás,
bár szavaim nem hallja más,
csak nekem fáj ez a búcsúzás.

Budapest. 2005.08.30.