Krisztián unokám
A szülőszoba ajtóban a kezeimet tördeltem,
S vártam, hogy a kis unokám megszülessen.
Egyszer csak meghallottam, hogy felsír,
S úgy akartam viselkedni, mint egy mártír.
No ez bizony nem épp úgy sikerült,
De a várva vár öröm, immár beteljesült.
Megszületett első unokám Krisztián,
Gyönyörű kis arca most is előttem van tisztán.
Azóta már eltelt több, mint tizenhárom év,
S örökre szívembe vésődött e csodás név.
Úgy érzem kölcsönösen imádjuk egymást,
S én napról-napra látom rajta a változást.
Jól kinőtt a sárból, hogy mondani szokták,
De ez ma már nem újdonság, ez az ifjúság.
Szeretném megérni, hogy hova vezet életútja,
S jó volna érezni, hogy a tudását érvényre juttatja.