Hallgatja a szívem
szavaid fonalát
meglátja a lelkem
betűid óhaját.

érintik finoman
bensőm bugyrait
tapintom a bánat
és öröm sorait.

Ám ne gondolj sötéten
jövőképet búsan festve
tudod, hogy keservesen
vajúdva bírom napra-estre

megoldatlan közelségünk
fokozódó terheivel küzdve
azt a távot által-lépnünk
mit oldani is hinni kétlünk.

Kezed lágy simogatása
továbbrepít szépvilágba
oly szerelem országába
hol csókunk a kapu kódja.

Visz előre utunk, higyjünk
mert enélkül nincs mit kérdjünk
fennakad a világ szeme
vak és süket az istene!