Tegnap a lelkemből kiszakadt egy darab.
Elhagyott a múltam
felemésztett egy dal
mert ott jártam ahol
veled töltöttem néhány évet.
Fájt amit magad után hagytál
tárgyaidat és emlékeinket magára hagytad,
úgy kapaszkodtak belém
mint a szőlő indái
kiáltották éjszakáink zürös álmait
átkarolták béna kezem
torkomba gombócot gyűrtek
fülemben hallottam jajveszékelésüket.
Könnyeimet ettem, ittam.
Csend volt.
Kihűlt néma hangok beleivódtak lelkembe.
Az ablakon át láttam ahogyan a fák
eleresztik leveleiket.
Te is így engedtél el engem.
Némán,
harc nélkül.
Így múlik köröttem a világ.
Nem maradt utánad semmi más
csak a ruhád, a bútorok,
az ágyak és az elfelejtett vágyak.
Én is eljövök.
Te már messze jársz, ki nem égett vágyban.
Én szakítva a régi élettel
koldulva, temetetlenül.
Tegnap a lelkemből kiszakadt egy darab.
A múltam volt.