Tündérlányok bűv-körében töltöttem az éjszakát, megkérdezték,
hogy kerültem közéjük ily távolból, a láthatatlan semmin át.
Mosolyogtam, nagyon bölcsen figyeltem a szavukra, körémgyűltek
mindahányan egy-kupacba, szivárványszín tarka-cuccba,
leültek a homokra.

Buta vagyok, csak csapongok, elfelejtettem, hogy mi a fontos:
szánon jártam, meg sem álltam, elhúzott az ábrándom, kerek ötven
álom-márvány pillangó vitt bársony-szárnyán, nem álltunk meg
egyáltalán, suhantak ők hegyek ormán, dombok között, kertek-mentén
repültek át óceánt.

Tudom én, hogy nem hiszed el, nincs ilyen és nem is volt, színes az
én fantáziám, gyöngyöt lesek kopár fán már, fakó lovat kéknek vélem,
megnyergelem menten, ha kell; szürke anyókból lesz tündér, keserves
világot tűbefűzök éppen, kihúzom túloldalt, s lesett-várott új-világ
esik éber-fűbe.