E csodás dolog, mit már nem becsülök nagyra,
S az idő kereke sem forog már vissza.
Én nem vagyok a régi, félemberré lettem,
Merénylet volt az, amelyet magammal tettem.

Az öngyilkos hajlam mely uralkodott rajtam,
Emberi segítséget senkitől sem vártam.
Meghalt a lelkem, amely engem emberré tett,
De az Isten lelke az, ami e Földön éltet.

A másik felemért a világgal harcolok,
Magammal emiatt sok ezer csatát vívok.
Az emberi gonoszság itt lent mérhetetlen,
Magamon uralkodni sokszor lehetetlen.

Remlélem, az életben egész tudok lenni,
Veled a világban a harcba készen menni.
Ezután együtt vívjuk az élet csatáit,
Ekkor a két testből egy erős lélek válik.