Hideg kórtermek, rémült ideges arcok,
ágyon fekszem talán a műtőbe tartok.
Pislákoló lámpák, elsuhanó ajtók sora,
nem fáj most semmi, így nem voltam soha...

Nővérke suttog, de nem nagyon érteni:
- A sebe egy órája kezdett vérzeni...
- Doktor úr túléli? Mondjon valamit!
Kusza hangok, de mintha ismernék valakit.

Káoszból áttetsző halk sírás be szűrődik,
ismerős a sírás, fáradt elmém el tűnődik.
Ne sírj kislány ne sírj! Nem lesz könnyebb attól,
arcodon gyöngyöző könnyeid taszítsd el magadtól.

Kisírt szemek helyett, mosollyal búcsúztass engem,
ha egy napon visszatérek legyen mit keresnem...
Katonának vonulva dúdoltam ezt a dalt,
már ismerem a sírást ismét a lelkembe mart.

Szolnok 2011.10.27.