Nincs már itt semmi,
még a csönd sem mi eddig lágyan átölelt,
már nem szól senki,
nem biztat szó, mi eddig átlag fölé növelt.

Talán ennyi vagyok,
vagyok amennyi vagyok azt nem tagadom,
minden amit kapok,
minden mi lényegem azt most neked adom.

Jöjjön bár fagyos tél,
ködös, rideg, zimankós, fázós hajnalokon,
midőn az idő el ítél,
embernek maradok zord magányos napokon.

Mint a magányos fenyő,
melynek ágait vihar tépte, lassan befödte a hó,
ágai az időt körül ölelő,
átutazó vándor lelkeknek menedéket adó.

Budapest. 2011.10.19.