Reggelente arra ébredek,
hogy érzem simogató kezed,
beszélek még hozzád, neked,
nyakamon érzem leheleted.

Reggelente arra ébredek,
hogy egész testem remeg,
hallom minden lélegzeted,
vigyázok fel ne ébresszelek.

Hallom, ahogyan kis szíved ver,
de hiába szólítlak senki nem felel.
Minden reggel újra élem át,
az utolsó végső éjszakát.

Talán még várok egy csodát,
tudom téged már csak álmom lát.
Elragadott tőlem a világ. Aludj hát.
Minden reggel búcsúzom... Viszlát.

Mégis mindig döbbenten ébredek,
kereslek, fájóan a sorstól kérdezek:
Miért nem lehetek most veled?
Annyi mindent nem mondtam neked....

Minden reggel búcsúzom... Ég veled.
Aludj hát, te már lehunytad szemed.
Aludj csak kicsi kis angyalom,
tudom tőled meg nem tagadhatom.

Utolsó kívánságod hallom minden hajnalon,
De hiába. Mert tudod még mindig fáj nagyon.
Talán hiába kérted tőlem: Élj boldogan.
Még akkor is ha körülötted minden romokban,

Hever és a világ felfordul, de mégis,
próbáld meg újrakezdeni még így is.
Isten a tanúm rá én megpróbáltam,
mégis minden reggel ugyan azt láttam...

Sajnos nem megy ez így nélküled,
mégis mindig csak búcsúzom... Ég veled.
Aludj hát te már lehunytad szemed,
angyalokkal táncol gyönyörű tekinteted.

Elmentél mégis még itt vagy velem,
éjjelente álmaimban megkövetsz engem.
Volt köztünk egy kötelék,
mit semmi sem téphet szét.

Budapest. 2005.09.14.