Várom, hogy egy angyal jöjjön el értem,
megváltsa bűneim és feloldozza vétkem.
Várom, hogy egy angyal megváltsa lelkem,
ne kelljen több álmot eltemetnem.

Ne kelljen több könnycseppet ejtenem,
ne kelljen többé fájdalmam szívembe rejtenem.
Ne kelljen szenvednem ezen a világon,
gyászolni álmom, hisz nincs nekem családom.

Nincs senki ki hazavárna engem,
elhagyott mind kit szívből szerettem.
Nem tűnne fel senkinek ha elmennék,
hátrahagyott életem romjait soha nem keresnék.

Angyal! Kérlek vigyél magaddal,
nincs semmi már mi itt marasztal.
Tudod belefáradtam már ebbe az életbe,
a magány börtönébe zárt lélekbe.

Annyi helyen kerestem már a boldogságot,
annyi helyen temettem már el álmot.
Féltve őrzött álmokat melyekről lemondtam,
szépen lassan magamtól mindent eldobtam.

Belefáradtam már az útba melynek szegélye,
fájdalommal van kikövezve, csak ez vár szegényre.
Ki megpróbálja letagadni kínzó fájdalmát,
mélyen lelkébe temetni fájdalmas bánatát.

Ezért kérlek angyal vigyél magaddal,
szüntesd meg fájdalmam mely lelkemben szabdal.
Vigyél oda hol nem fáj majd semmi sem.
Hidd el, nem zokog majd értem senki sem.

Budapest. 2004.09.25.