Szemedbe nézek, arcodra kiül a szenvedés,
kiheverni azt tán egy élet is kevés.
Megfognám kis kezed ám te elrántod azt,
ha nem engeded, nem nyújt senki vigaszt.

Miért menekülsz attól el ki itt marasztal?
Ki segítő kezet nyújt, ki vigasztal.
Kivel csodás álmok, új emlékek jönnek,
újra gyönggyé válnak arcodon a könnyek.

Budapest. 2006.02.04.