Ki nem bucsuzik el, itt marad.
Maradó jelenlétéből erő fakad.
Van, ki elmegy, és nem jő vissza,
Lehet, csak azért, mert nincsen útja vissza.
*
Jövő várása,
Ülő hírnöke a jónak!
Vihart támasztó!

Vecsés, 2003. augusztus 16. – Kustra Ferenc

Gondolkozok kattogok mi is történhetett volna
ha teszek vagy sem nem tehetek róla

De így lett és el kell fogadjam
szomorú vagy sem de egyedül maradtam

Megaláztak megcsaltak mégis talpra álltam
azt hiszed egyszerű? próbáld meg bátran.

Legrosszabb érzés az egészben
hogy bármit is teszel rosszul jössz ki belőle

Bármit is tettem én voltam ...

Már meg kellett volna
tennem.....

Karjaim közt lelnem.
Ahogy egy felszántott mezőt,
úgy kellett volna ölelnem.
Mint még ki szűz, csupasz
alakját, remegőn szeretnem.

Félve társult első érintésen lépve,
dübörgő szívverését hallva a körbevett,
csendbe borult térbe.

Lágy szellők vonulataként
sikamlón olvadni el ...

Az iránta érzett szerelmem rég kezdődött,
még fiatalok voltunk mikor érlelődött.
Külön utakra vezérelt minket az élet,
ez után kezdődik az igaz történet.
Sok évig éltem plátói szerelemben,
vágytam hogy az élet felém vezéreljen.

Amikor megtette felém a lépéseit félve,
éjszakákat virrasztottunk átbeszélve.
Egy gondolat forrongott ...

Nem tudsz eltagadni
árnyékként követlek
megvert megáldott képzeletemmel
mely őrzi a csodákat
lábad ívét
csípőd hajlatát
a vállad
s hiába tagadsz meg, s hiába szorítod
vékony vonallá
a szádat
bőrödön átütnek
rám a vágyak
s várva téged visszavárlak
és
éjszakáimon visszatérsz te kínommá
vágyammá ...

Egy vízililiom kosár az én ajándékom,
szerényen hívlak a szerelem ünnepen
számba venni Aprodité isteni kincseit.
Hamis délibábot régen elfeledtem,
szökken tengerárként lelkedbe szerelmem,
szív-szirmaim felsorolom, s Neked adom.
A fehér rózsám nyugalom és derű,
a szegfűm örökké csak Veled,
orchideám igényesség, ragaszkodás,
akácom a ...