Élte ifjú hajnalában egy piciny méhfiú,
Szállt virágról virágra, szívében szerelmi bú.
Őszi nap harmatos tükrében vált áldozatul,
Virágszirom belsejében éjszakázott szótlanul.

Derengő nap melege olvasztja dermedt tagjaiból,
Fel-felébred gémberedve álmaiból.
Szárnya rezzen ébredezve,
Lábra szökken egyre-egyre.

Terhét fáradhatatlan bírja,
De valami untalan visszafogja!
Piciny méhünk: rózsaszirom fogja,
Szerelmétől pedig már igen elszakadna!

Visszaszállna társai víg körébe,
Méhkaptár meghitt belsejébe.
Ily nagyon otthonára vágyva:
Leszédül a kert homokjába. –