Odakint elcsendesül minden, ami él
Lehull az utolsó, fáradt, ősz juharlevél
Megjött a tél, az ég fehér könnyeket sír
A költő tolla is már szomorúbbakat ír

Puha, hideg takaró alatt alszik a föld
Jeges rémálmát alussza minden, ami zöld
A némaság, a homály, a frissesség
Ez mind, miért az én szívem ég

Mozdulatlan kék, nincsenek hullámok
Felszín alatt rekedt eltörött álmok
Halk a park is, csak a hollók kárognak
Őrült lábnyomok össze-vissza futkosnak

Egyedül sétálok, szívem a melegben
Míg piros arcom remeg a hidegben
Utam vége a közeli horizont
Ahol a tél ezüst éjnek ad otthont

Tovább sír az ég, tükörképem sem látom
Szeretem, és egyre kevésbé fázom
Végül egy mosoly is elhagyja arcomat
Addig, míg olvadó szívem nem érez nyarat