Eső áztatja az őszi tájat.
Vízcseppek tarkítják a fákat,
cseppennek le a levelekről,
a rengeteg kerti növényről.

Szürke felhők teszi komorrá a tájat.
Napnak fénye a környéket nem simogatja.
Megint esik, újra és újra csendesen esik.
Az egész környék némaságba csendesedik.

A tócsák itt-ott szürkén csillannak.
Fakó tükörképei a ...

Az esők gyakran oly furcsa világok!
Perdül-fordul a nyári záporok
rímkopogása, a hirtelen jött tócsák
felszínén arany csillagtánc ragyog.

Máskor esőből tűnődő világ lesz.
Az ember be-, éhes csiga kibú.
Bádogcsatorna fújja ki az orrát,
s hegedűhúrról légbe száll a bú.

Őszi eső-csendben könyvek születnek:
bölcsességgel telt ...

Parolázik bánat, s poétabánat:
szellemviláguk végül egyet ad.
Egyik könnycseppet hozott volt nyarakból,
másik ringat síró dallamokat.

Nagy kék kapuja égbolt végtelennek
nyitott, s benne, véled, valaki áll:
félig ismerős, félig ismeretlen,
büszkén koldus, tűnődően király.

A pázsitfű barnán lengő kalásza
mesékbe illő, átintő ...

Írtam róla egyszer, elbűvölt léte,
a gyönyörű szín, szívdobbantó lila.
Bábel Tornya, de ezernyelvűségét
megérti, kinek átjut álmaiba.

Most újra látom. Zöld, s arany felett áll,
és itt-ott belőle egész kis liget.
Szálló lilája zeng kéknek, fehérnek,
s a felhő megáll, és visszainteget.

Augusztus susog: van, vagy nincsen Isten, -
ő ...

Lent a völgyben fehér virágok: házak, -
szirmaik fényt felénk küldő falak.
Darázs döngést dajkál, s hajlongó fűben
szöcskék semmiből semmibe ugranak.

Ugrunk vagy nem, élet akkor is ugrat,
gyakran, régi semmiből újba át.
Ezüst pont csillog, elforgó tükörben
elveszti, s visszanyeri önmagát.

Menekülne tanácstalan varázslat:
a lég ...

Szép őszi idő van odakint,
Lassan rozsdásodik a csalit.
Még zöldek a fák levelei,
De rozsdállnak már a szélei.

Mit hoz az ősz és vajh’ mit hoz a tél?

Bogarak még igen élénkek,
Nappal még egek igen kékek.
Kutyák még élik világukat,
Ő, ha idegent lát, jót ugat.

Mit hoz az ősz és vajh’ mit hoz a tél?

Ősz ismét ...