A szakadék felett az égezüstből
fenyők őriztek átszűrt fényeket.
A sziklákat szürkeség tapogatta
ujjaival, - még nem sötétedett,

de már közel volt ringó piros hintó,
az alkony, - lángolt mind a négy kerék,
s mi lassúnak tűnt előbb, gyorsan égett,
s fájt a szívnek búcsúzás, messzeség.

Ösvények szöktek. Ó, ez mindig így van,
ha ...

láttad-e mint hunyorgott át a kéken
északszemű ég szinte észrevétlen?

hallottad-e a fémsírást? a száraz
szakállas fűapó sírt - önmagának

a lehetetlen piros bogyókban ért be
- de közelebb került-e messzesége?

tölgyesben őz néz földszín bőre rebben
csend-levél leng elnémult hangszerekben

párája száll alig sejthető ...

Hangok futnak, majd egyesülnek, -
zsongás ringat csillogó csendet.
Fent felhő: tejjel megtelt emlő.
Édes lustaság oly kelendő!

Öröknek elhitt pillanat van:
Szellem alszik bezárt palackban.
S lehet: csak én? Át üvegálmon
holnapok piros tüzét látom.

Gyümölcsök érnek és beérnek,
hoznak méz sárgát, mélyen kéket,
ígérő ...

Gyönyörű napfény táncol a tájon,
ezen a szép rózsavölgyi világon.
Fénycsókjait bőven szórja széjjel
oldva szép szíve szeretetével.

Majd fáradtan, kimerülten nyugszik le
estére ágyában pihenve
a szürkülő vidéken nyugaton.
A tájra ráterül az éji nyugalom.

Reggelre kelve teljes lendülettel
ad erőt az ébredő vidéknek.
Majd az ...

Húzd az evezőt
(evezős induló)

Ragadj evezőlapátot,
így találsz igaz barátot!
Hollári hollári hó!
Sodor a Körös folyó!

Szálljon a dalunk,
útnak indulunk
siklik csónakunk,
nincs határ!
Fűzfa-árny alatt
csapatunk halad,
béke, nyugalom,
csordogál.

Tajtékot verő,
páros evező,
ágak recsegőn ...

Szitakötőn nagy bronzszem égett.
Arany víz ragyogott,
de távolabb már fák temették
tegnapba a napot.

Tegnapba, súlyos kőkoporsó
mélyébe, ámde még
itt aranydús álmát ragyogta
víz, béke, messzeség.

Álltam, láttam mindkét világba:
fénylett a van, s a volt
készülőben hegyekre, vágyra
sötéten ráhajolt. ...