A színek olykor, mint a gyermekek,
úgy futnak elénk fénnyel, s oly meleg
fénnyel ölelik a szemünket át,
hogy mögötte szív igaz pirosát
érezzük és könnycseppen-túli táj
tisztult egű öröme ránk talál.

Nekem drága mit vörösen mesél
az alkonyat, mely csillag-útig ér,
nekem drága ez a vér hozta szín,
eltűnődöm hiába-álmain: ...

Bokor kútból kakukkhang
kiugrott. Meglepett
mező meresztett rája
nagy, kék szemet.

A hang zengett, majd eltűnt.
Fülelt kíváncsi csend,
s kék szembe visszahozta
a végtelent,

végtelen zöldet, sárgát,
fűszál rengetegét,
míg szívbe átgurultak
virágmesék.

Virágmesék, a Szépség
színeivel, kerek
öröm-, s ...

Egy kis arany szelencét
ez a nyár kinyitott.
Véltem: valamit ad, de -
csak meglopott.

Ezek ilyen nyarak már, -
és őszök, és telek..
S a tavasz-virághintók?
Könnycseppesek.

A népnek mondott? Járja
nagy ökörlét körét.
Hit szépben, becsületben
csöndben elég.

E nép Petőfi Népe?
Hát az volt, valaha,
de most már rab, ...

Angyaltrombitának sok szép tölcsére
mutat le a nyári kertnek földjére.
Datura ennek a szép látványnak oka,
mely új színt visz a reggeli hangulatba.

Angyalok színes trombitája!
Hozzál új színt a világunkba!
Hadd legyen minden sokkal szebb,
e világ még színesebb,

ez a világ még gyönyörűbb,
sokkal jobban elbűvölőbb!
Illata ...

Az idő lep meg, rendezett összevissza.
Nyár lósörényén arany tánc ragyog,
s vágtat a nyár, arany szőréről szikrák
ezüstje száll, - s máris elcsillogott.
Az idő lep meg, mely valóságot színlel,
s oly hazugul: minden isten nevet,
s mindegyik feldob egy-egy édenalmát, -
hát kapkodjatok érte, emberek!
Az idő lep meg, a magányos kisember:
fejet ...

A nyár kapuja kitárt, őszre várón.
Fűszál bókol üvegálomnak, csendnek,
s felismered az addig észrevétlent:
emlékké lettek volt illatszerelmek.

Nehéz nyárvéggel, ősszel szembenézni.
Ág ághoz ér, felhősor felment, s vádol,
s elképzeled, hogy istened a Szépség,
mely mindig újat teremt önmagából.

Az istenem a tág értelmű ...