- Hölgyfa? Hímfa? - szóltam tréfásan hozzá.
A fényszitán átszűrt táj tiszta volt.
Ágrések között pici felhőholdak,
s arany napocskák nyája kóborolt.

A madárhangok megjöttek, leszálltak.
Vasárnap küldte délharang körét
időirányul új álommesémnek,
s katáng perdült meg: kék sziromkerék.

Megszoktam már: szívembe ...

A fák testét nézd meg egyszer, míg égi,
piros szemben széljelző alkony ég,
és ösvény vár sötétet, észrevétlent,
s eléd perdülnek virág-hópihék.

Szomorúak az össze-vissza ágak,
s bánatot sejtet a törzs, pikkelyes.
Egy csillagsort még visszahoz az emlék,
de érzed: csillagtalan este lesz.

Néked és rólad szól az avar ...

Volt nyarakat viszek olykor magammal
új nyáron át, s egy kertre gondolok.
A kártyázók körülülték az asztalt
(szívszorító: már mindegyik halott).
Engem főleg a lapok érdekeltek
kezükben, akkor: rajtuk mi a kép?
Makk alsó, felső, tök ász, király, dáma..
Megcsodáltam kis életek hitét, -
de elhúzódtam tőle. Mire vágytam?
Messzeségre, melyben ...

Színpompás, forró nyár van. Szinte hét ágra süt a Nap!
Előttem a tóparti úton egy kis zöld gyík átszaladt,
azaz csak szaladt volna, ha tőlem meg nem ijedt volna.
- Kis gyíkocska! Ne félj tőlem! Téged én nem bántalak!

Rám meredt. Úgy tett, mintha engem értett volna,
majd egy gyors mozdulattal tűnt el a bozótban.
Utamat jobb érzéssel szívemben ...

A parti fákon, mint hárfákon a szél vígan játszik.
Ágaik között önfeledten friss dalt dudorászik.
A Balaton a zenéjét durcásan hallgatja.
Szürkéskék felszínét sok-sok hullám töri barázdálja.

A Balaton ezt a zenét kényszeredetten tűri.
Az erőszakos szél folyamatosan gyötri.
A szél ezt a muzsikát úgy látszik, abba nem hagyja.
A Balaton ...

Bíborvörös fénypalástját teríti széjjel
a tájon a Nap, majd búcsúzik fáradt fénnyel
és a túlsó part mögé fekszik le
.A Balatonon szétterül az éjnek békéje.