Kíváncsi zöld, s szirom, fehér,
s míg kékarany köntöshöz ér
fura táncú felhőalak, -
lent nyíló virágpillanat.

Szirmán két évszak: ég a hó,
a tél tétován távozó,
s lobbanni kész másik világ
tükrén már láng-cseresznyefák.

Kíváncsi zöld, s szirom, fehér, -
kérdezitek: hűség mit ér?
Sokszor semmit, nekem sokat.
Víz ...

Faág roppan a ligetben,
madár röppen fel ijedten,
elsuhan, szétnéz a parkban,
pihen a barna avarban.

Bokor környékét bejárja,
élelmet kínál a nyárfa;
bukfencet vet a pajkos szél,
fusson már el a karcos tél!

Természet, amit szertehint,
madárka rálel, feltekint;
kis szívét boldogság járja,
dalából kicseng hálája.

Földünknek drága kincse,
Szoboszlónak gyógyvize,
jó egészségem hozója,
sok testi bajom gyógyítója
tudd meg, mi a szívem óhaja.
Az istenadta vizeddel
a reumámat űzd el.
A betegeket gyógyítsd,
a búsakat vigasztald,
a betegséget elmulaszd,
az egészséget marasztald.
Ehhez erőd addig legyen,
míg ember él e földfelszínen!

A nád a szélben bólogat.
A fény a tóhoz tör utat.
Horgász a botja mellett kutat.
Ott kinn a parton még sokan napoznak.
Örülnek a szép koraőszi napnak.
De vonulásra gyűlő ludak gágognak.
Az ősz még nem adja jelét a lombokban,
ám már érezzük eljöttét a gyengülő napban.

A táj nyugtató csendjéből egy falu bújik elő.
A táj zöldellő szépségéből egy kis híd jön elő.
Egy folyó, a Tápió bújik a nádasba szelíden.
A környék szépsége élményként marad a lelkünkben.
Így él, így marad meg örvendező lényünkben.

Kicsi parasztház áll a falu szélén szelíden.
A Nap a tetőgerincén lágyan megpihen,
majd lesiklik ...

Fehéredik a szép kert.
Finom hólepel takarja
borulva hideg szőnyegként
a melegedő talajra.

Sűrűn esik. Kint hideg van.
Nagyon különös ez a tény.
Tompa szürke napfény suhan
a kert havának tetején.

Amint mondtam, fehéredik a szép kert,
hiszen már a tavaszt élvezhettük,
mert a kikelet kergette el a telet,
ám a tél most e hóval ...