Hópihe, hópie,
szálljál le, szálljál le
erdőre, mezőre,
házak tetejére!

Hópihécske, hópihécske,
simulj le, simulj le
a szánkónk elébe,
gyermekek kedvére!

Fedjed be, fedjed be
nagyon szép fehérbe
a tájat egészen
gyönyörű szépen!

Lényeddel idézd fel
vágyódó lelkünkben,
míly szép a víg élet!

Kispihe, ...

Ős i fény,
hűvös táj.
Ez a fény
dermedt már.

De ha csak
a fény hűvös,
nem nagy baj.
A szív ha hűvös,

ezen már
nem segít
itt semmi már
nem melegít.

A virágok integetnek,
leveleikkel beszélgetnek.
Levélszavaik szelídek,
kifejezői sok szépségnek.

A virágok nem hazudnak,
mivel azt Ők nem tudnak.
Díszei Ők sok lakásnak,
szépítői minden napnak.

Égig nyúló ágak között panelházak látszanak.
A kopasz ágak a komor, szürke őszi égbe marnak.
Frissen ásott, puha, tapadó föld a talpam alatt.
A sárga levelek az ágakról már mind lehulltak.

Szél sem mozdul. Megborzongom. Hűvös van.
Hideg fény mozdul minden ablakban.
Nem csoda, hogy ez van. November van.
A múlt nyár csak bennünk él. Ősz van!

Felesel egymással a sok madártorok.
Szédületes trillák, dallamos akkordok
hangzanak fel a tavaszi levegőben
és vesznek el az ég tiszta kékségében.

Dalol a természet, zenél minden!
Még a fű is a virággal a réten.
Friss zene hangja száll a levegőben,
majd eltűnik a kizöldült erdőben.

A parkban áll egy kerti pad.
Sok embernek pihenést ad.
Fáradt lábakat pihentet,
rajta szerelmes órák telnek.

Hullhat a hó, süthet a Nap.
Dísze Ő a közparkunknak!
De néhány ember megrongálja!
Sérülten néz rá e világra!

Emberek jönnek és elviszik!
Egy műhelybe Őt beviszik!
Rendbehozzák, csinosítják,
a parkunknak visszadják!

.