Az őszi kertünkre nézve
nem az elmúlás jut eszembe.
A levelek szépséges zöldje
változik át az ősz színeibe.

Az üde zöldből lesz lassan-lassan sárga,
az ősz festői színpompás alkotása.
A kertész-szőlész munka jutalma
a bőséges szüret, a gyümölcsök halma.

Ez lenne tehát az elmúlás maga? Nem úgy van, bizony nem ám!
Csak ...

Nézem a képernyőmön a tavat,
amely teljesen őszi képet mutat.
Balatonfenyvesnél homokpadok sora
hosszan vezet be a tóba.

Az elmúlt nyár szép emléke szívünkben él.
A tájon most lengedez gyenge őszi szél.
A part már üres. Őrzi az elmúlt nyár titkát.
Szemben Badacsony. Komoran néz a tavon át.

Minden csendes, nyugodt. Hiába, ősz ...

Egy kis cinke röppen körbe-körbe.
Egy-egy morzsát gyorsan felcsippentve
repül fel a tisztán kéklő légbe,
majd onnan csicsereg le e vidékre.

Repülj, repülj, Te kedves kis cinke!
Bekerültél a szívünkbe
és ott maradsz tán örökre!
A viszontlátásra jövőre!

A parton, s a tavon lágy fény táncol
így adva hírt a csendes őszi világról.
A tó nyugodt. Viharai már elmúltak.
Gyönyörködünk az őszi Balatonban.

Minden csendes. Sehol semmi sem mozdul.
Cinke néz rám a balkonkorlátunkról.
A lehullt morzsákat fürgén szedegeti,
majd szárnyaival az őszi léget szeli.

Szél szalad a parton,
hárfázik a fákon,
balettezik a tavon,
táncol az egész tájon,

a Balaton-parti világon,
a sok-sok kora őszi árnyon,
a csendre vágyó őszi tájon,
az őszbe hajló füvön, fákon.

A szél csak ritkán fárad.
Szilajon rázza a fákat.
Némán nézem a tájat,
melyre az őszi szél így hat.

Levelet küldött az ősz.
Sárga levelét tette a teraszunkra.
Jelezte, hogy megjött az ősz
ezernyi jelét szórva a tájékunkra.

A Balaton még fehér tajtékú hullámaival áll ellent,
de nincs mit tenni. Elmúlt a nyár.
A Balatonon szünet nélkül zúgó szélnek nincsen ellenszere.
Ránk már az ősz sok szépsége vár.