Becsukom a szám, kinyitom a szemem.
A szememből egy suta gondolat zokog elő.
Miért uram miért pont én lettem ki mindezt látja?
Ki becsukta száját, tollat ragadott és szemét kitárta!

Elárult rendszerek lemondott emberek,
Köztetek élek, árulók kezében ölnek a fegyverek.
Minek az erőszak ha amúgy is körbevesznek lángtengerek?
Apáink véréből ...

Hóhérom vagy.
Véremet akarod.
Fogaddal húsomat szaggatod.
Miért teszed ezt velem?
Csendben kifolyik a szemem.
Ne bánts engem, már nincs miért.
Meghaltam a semmiért.
Kotort árkot, majd méllyen szántott,
akit szem még sose látott, bennem: a magány.
Tudom, hogy élsz, egyszer láthatlak majd talán,
tekerjünk mégegyet életünk ...

Amit kiváltasz belőlem,
Azt nem tudja más senki sem.
Nem képes más erre a szörnyűségre,
Erre a megvetésre.

Dühös vagyok, bennem méreg,
Mert sárba tiportad az érzéseket.
A földbe döngölted a véredet,
Csak a saját érdekeidet nézted.

Közöny és megvetés,
Ez amit érzek irántad,
Majd meglátod, ha rád hajítom ...

A vandaloknak ferde bölcsesége
Ismét divatba jő s csudáltatik;
Ezek, hogy a nagy Rómát dőlni látták,
Vesztének abban lelték fő okát:
Hogy ottan ími és olvasni szoktak;
S ez okra nézve ők a könyveket
Elégeték mint ördögségeket:
S hogy most kiforrta Párizs régi mérgét,
Mi szülte azt más, mint könyvek s tudósok?
Égetni kell hát ...

Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik,
elnyugtat majd a mély, emlékekkel teli föld.
De haragod füstje még szálljon az égig,
s az égre írj, ha minden összetört!

- - - - Mit háborgattok?
Takarodjatok innen!
Nagy munkába' vagyok. Sietek.
Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
Megkorbácsolom a világot!
Jajgatnak majd és én kacagok,
Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
Hahaha!
Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
De a halál azt mondja: csitt!
Egyszer már én is meghalék.
Mérget töltöttek ...