Tavasz, nem érzem régen mámorod már,
Mely illatoddal a szívemre ment
Bolond vágyakra bújtón s én, a kontár,
Játszottam sírva a szerelmeset.

Ma már megértem, mily meddő e játék
És mily csaló az illat és a vágy
S a szerelem, bús Pandóra-ajándék,
Fölsebzi balgák szívét és agyát.

Ó Szerelem, azért én nem tagadlak
És tartalak tovább is én Uramnak,
De egy tűnő árny többé nem zavar.

E vágy a végtelen ölébe tágul
S nem hervadó szépség örök borátul
Derűs ma már a lelkem s fiatal!