Hulló csillagok vagyunk.

Egyszer úgyis meghalunk.

Tikkasztó csöndben térdepelünk

Nincsen ott már senki velünk.

Hazád van, míg terem a föld

Minden száraz, semmise zöld,

Menni kell megint, hogy élhess újra

Fárasztó úton, a szélbe bújva,

Ösztönöd hajt, a szíved visz

Él mindenki aki hisz

Leveleket hoz a téli fagy

Ne szégyelld azt aki vagy

Árva madár vagy saskeselyű,

Az élet annyira keserű

Öröm kéne édes csókok,

De néma szájakba botlok,

Mennék tovább az utamon

Ezt mondja a tudatom

De a lelkem hozzád vágyik,

A kezed annyira hiányzik

De nem tudom megfogni oly rég,

Szertefoszlik föld és az ég

És a mélyén ott vagy árva madár

És többé nem visz el a halál.