A fülemüle panasza
Egy kis fülemüle így rikoltozott:
Nincsen már fényesség,
Bánt ez a sötétség,
S egyre fogy a hold.
Arra ment egy vándor, az ezüstcsuhás,
Tarisznyáját szétkötötte,
Fogyó holdat feltöltötte,
S bizonytalan állt.
Mégsem fénylik a világ,
A vak mégsem lát,
Mégsem szabad a bolond,
Sötétségben csak kolonc,
Hol az örök-nyár?
Arra ment a vándor, az aranycsuhás,
Tarisznyáját szétkötötte,
Fogyó holdat feltöltötte,
S napos a világ.
Ragyogjál fényesség,
Örökös békesség
Csodás Otthonod!
Nincsen már fényesség,
Bánt ez a sötétség,
S egyre fogy a hold.
Arra ment egy vándor, az ezüstcsuhás,
Tarisznyáját szétkötötte,
Fogyó holdat feltöltötte,
S bizonytalan állt.
Mégsem fénylik a világ,
A vak mégsem lát,
Mégsem szabad a bolond,
Sötétségben csak kolonc,
Hol az örök-nyár?
Arra ment a vándor, az aranycsuhás,
Tarisznyáját szétkötötte,
Fogyó holdat feltöltötte,
S napos a világ.
Ragyogjál fényesség,
Örökös békesség
Csodás Otthonod!