Tudod a város hihetetlen az utcák a fények a terek az emberek és Vele egészen mesés.

Meséről jut eszembe, kitalált történetekben van jó és rossz, király és szegény ember, igaz és hamis.
Vele mikor személyemmel van mesében érzem magam.

Büszke, szép királylány vagyok,
aki szíve párját, lelki társát, keze melegét, forró ölelését senkinek
birtokba nem adja.

Én mint királylány rendelkezem a legnagyobb kinccsel a Világon.
A város és én mint királylány, Vele
éreztem keze melegét, s láttam a szépet egy gyönyörű képben.

Kép szerte foszlik a rossz megjelenik.
Nincs levegő, gyomorszájon vágtak.
Mindenütt ott voltak az Óriások
Fölöttem suhan mellettem totyog.
Az én szívem pedig zokog.

Királylányból szegény ember lettem
aki csak retteg.
A sok rossztól a sok Óriástól.
Rohantam mit rohantam, menekültem.
Szívem majd kihasadt a mellkasomból.
Pillanattal ezelőtti királykisasszony,
vergődő Veréb.

Kincseim adományozója, aki gazdaggá tett, hirtelen mindent elvett.
Nem volt oly meleg a keze, nem látta a könnyeim, szíve hirtelen fagyos, mint szél ami az arcomhoz ért, szemében megértés helyett szánalom, s számomra ez a legnagyobb fájdalom.

Tanulnom kell.. lehet!
Nem lehet így élni én csak tudom.
Most figyelj a jó mindig legyőzi a rosszat, újra királylány leszek és birtokomba tartom majd a saját
Életemet.