Nézem a napkorong ittragadt
fél-felét, amit még nem
nyelt el a lopakodó
sötétség.
Sietnem kell eltelni
barnás-narancsával,
mert szalad az idő is,
tarisznyájával.
Abban rejtegeti az
elbújni-vágyó sugarakat,
hogy helyet kínáljon
éjjelre a fancsali
holdnak.
Tekintetem bokrétát köt
gyorsan az ég-alji
festékpaletta
látványának
bűbájából, hogy
maradandóvá égje
magát bennem, s
elgyengülvén
támogathassa majd
lelkem, amikor
kimeregetem onnan
az emlékezés selymes
hálójával...miként
halász húzza fel
a mélyről örömkönnyel,
alig-várt zsákmányát.