Ne kérd tőlem, hogy elfelejtselek
távoli az nekem, mint Napnak a hegyek
Ha itt vagy velem, ajkaim megérintenek
s a világ horpadt arca, ilyenkor kifeszül, kerek.

Az a perc, forrón, lüktetőn miénk
bennem dobban a szív, ha a te kezed karol
Csak a csend préselte tenyerét közénk
hideg ujjaitól a szél is sír.. valahol

Te gondolatok fehér koszorúja vagy
békés, éjszakai csendes látomás
Egy távoli, halk zene emlékeimben
melyet csak én hallok, senki más.

E babér fejemen, illatos, kedves
emléked lerészegíti zaklatott szívemet
De e zajos világ ma szomorún csendes
s csak árnyak járják be zöldelő kertemet