Olyan érzések törnek fel bennem,
Amelyek megrémítenek engem.
Senki iránt sem volt ily érzésem,
Miszerint nem lehet más, mint szerelem.

Ajkamon érzem csókjának ízét,
El nem felejtem bájos kék szemét.
Csak álltunk ott, a város közepén,
Zuhogó esőben egy park szélén.

Ajkunk összeér, homlokunk koccan,
Tudom, ez a varázs nem tart hosszan.
Mesébe illő pillanat volt ez,
Melyet nem törhet meg a városi nesz.

Szerelmünk közzé senki sem állhat,
Amelyre Isten is áldást adhat.
Szerelmünk örökké tartani fog,
Úgy, mint a mesében s meg nem imbolyog.