Élvezem a borúból zuhogó nyári esőt,
erős zápor, mintha dézsából öntenék,
belekavar a déli szél süvöltve,
csapzott hajamat fújja szerte széjjel,
a füvek felemet fejjel szürcsölnek,
micsoda könnyeket áraszt az égi szürkeség,
becsukott ernyőm ráncain pörögnek,
mint az elszakadt gyöngyfüzér,
a virágok búsan lehajtják fejüket
szegénykék, nem értik
mért fekteti le a szél őket
szememből is záporként hull a könny,
elfut a nyár, amikor az ősszel közösül,
ne nézz hátra, eredj, meg ne állj,
most te sírsz hevesen,
de ha én sírok magamban keservesen,
vedd elő zsebkendőd,
hiszen az sárga és kerek,
azzal szárítsd fel könnyemet.