Ha kimegyek
a dombra
tavasszal,
szemem
a rónaság
zöld tengerében
a fű felett
látni véli
a fuvallatot,
a lágyan simogatót,
a ringató-dalolót.

Nyáron
sárgán hullámzik
bennem a búzatábla,
vidáman trilláznak
sokszínű madarak.

Ősszel
sötétbarnára
komorodik a
pupilla,
potyognak
könnyeim,
mint
rozsdavörös köpennyel
szél-szárnyú falevelek.

Hová lett a
nyári illat, a
zöld fű, a sárga kalász?
Megvakít a fehérség,
megjött a hólepte tél.
Fogd meg a kezem,
hitesd el velem:
a tavaszba vezetsz.