Az ember megy, de az emlék marad,
A láng kialudt melyből füst fakad.
Gyertya lángja az új reményt képviseli,
Amely az életet segít átvészelni.

Emlékek ezre kering fejemben,
A forró gyertyát tartom kezemben.
Melyet egy hirtelen szellő megöl,
Csupán a füstjét hagyta emlékül.

Eme füst a szemeimbe szökken,
S állok az életben megdöbbenten.
Egyre egy kérdés mi fejemben motoszkál,
\'Miért történt?\' - ez az, mi elmémben kószál.

Reménytelen élet melyben élek,
Ahol reményt csak Istentől kérek.
Ez életben adj Istenem támaszt,
Mely ebből az álomból feltámaszt!

Tudom, az élet nem sok jót ígér,
De a remény az, melyet lelkem kér.
Istentől kapott tűz, mely fény az árnyékban,
Fellángol a gyertya, s lelkem lángralobban.