Nem lódítok,

hanem ordítok...





Nagypapám úgy félt a fogorvos

fúrójától, mint ördög a tömjén-

füsttől, ám igazából akkor

reszketett, amikor a kövér



doki vigyori képpel vállon

veregetve jelezte Laci

papámnak: - Sajnálom, de három

fogát ki kell húznom. Saci



nővér, készítsen elő, kérem

egy érzéstelenítőt. Büszke

papám tiltakozott: - Remegek,

ez tény, igaz, nem szívem bütyke



a foghúzás, de a fájdalmat

nagyon jól tűröm. Elég nekem

egy kis vatta. Papám látva a

doki meghökkent arcát, nemes



egyszerűséggel így szólt: - Bizony,

bedugom fülem, nem lódítok,

fájdalmat tűröm, de nem bírom

hallgatni, ahogyan ordítok!





(Budapest, 2012. január 11. Erdős Pál Attila)