Harisnyáján egy szem lefutott,
Püffedt arcára púdert rakott,
Míg a szoknyáját felvette,
Könnyet az arcán szétkente.
A házmestert mindig kifizette,
Hol pénzbe, hol természetbe.

És dúdolta a dallamot:

\'A budai éjszakában,
Sétálgatok kisszoknyában.
Én semmit sem alkotok,
Csak szerelmet árulok.\'

Tegnap új munkát keresett,
Hogy egyen végre egy keveset.
Elküldték az ingyen konyhára,
Talán még mindig a sorban állna.
Most megint itt toporog,
Közben meg a gyomra korog.

Éhesen dünnyögi a dallamot:

\'A budai éjszakában,
Sétálgatok kisszoknyában.
Én semmit sem alkotok,
Csak szerelmet árulok.\'


Hideg nyirkos éjszakában,
Egy nő sétál kisszoknyában,
A tűsarkak úgy kopognak,
Hogy a macskakövek zokognak.
Ma sem volt nagy forgalom,
Egyszer úgy is abbahagyom.

Addig ezt a kis dalt dúdolom:

\'A budai éjszakában,
Sétálgatok kisszoknyában.
Én semmit sem alkotok,
Csak szerelmet árulok.\'


Fáj a lába meg a szíve,
Tegnap a stricije is megverte.
Most a teste csupa folt,
Igaz szerelme is csak egy volt.
Emlékeibe visszautazott,
És fájdalmasan felzokogott.

És sírva dúdolta a dallamot:

\'A budai éjszakában,
Sétálgatok kisszoknyában.
Én semmit sem alkotok,
Csak szerelmet árulok.\'

Valahol meleg kislakásban,
Egy kislány alszik biztonságban.
Jóllakottan, szépet álmodik,
Boldogan éli napjait.
Édesanyja mindennap megöleli,
Lehozza, neki a csillagokat úgy szereti.

Fel-le járva az éjszakában,
Az most egy dalt dúdol büszkén magában:


\'A budai éjszakában,
Sétálgatok kisszoknyában.
Én semmit sem alkotok,
Csak szerelmet árulok.\'


Szeged, 2012. január 08.