Egyedül álltam a megállónál,
Az eső csepegett, bús könnyet ígért.
Összerándult a kamasz váll,
mikor a busz üresen ideért.

Néztem, csak néztem a helyeket,
Köztük valakit hiába keresek.
Szorongás fogta el szívemet,
S a szememből könnyek gördültek.

Nem jött az, akit vártam.
Lekéshette a buszt, hiszen szeret.
Másnap újra kint álltam,
hűen tükrözve szerelmemet.

Azóta bús öt év telt el már.
szívedben egy másik virág nyílik.
De valaki a megállónál vár,
a könnye apad, és végül elfolyik.

Néhány szomorú év elmúltával,
koporsó ereszkedik alá a mélységbe.
Talán egy őrült fiú, megtört vállal
várná a buszt és bámulna a semmibe.