Reggel, mikor
ablakomból kinézek,
távolból egy
magas nyárfa
jó reggelt mond, s tiszteleg.
Közelebbről integetnek
szebbnél-szebb
almafák,
csábítóan ingerelnek
sziklakertek,
ezer fajta szép virág.
Egyedül a szőlőskert
hajtja le fejét,
mintha csak a fürtjeit
védené.
Csak a felhők
nem moccannak,
mintha egy életre
sátrat vertek volna le.
Engem akarnak becsapni.
Többet tudok gomolyfelhők,
mint azt ti hinnétek!
Mögöttetek a Nap
még alszik,
de már szempilláit
két karjába vette fel.
Hamarosan megkezdődik
szürke színű sátorbontás,
vele együtt kereket old
majd a homály.
Búcsút intek a felhőknek,
ázott lelkem megfürdetem
a napfényben.