Májusban egy szép esti napon
Valaki kopogott az ablakomon.
- Ki az? Kérdeztem, és ajtómat kinyitottam.
Kaszával kezében, az arcát nem láttam,
Ott ált a Halál, fekete, rongyos ruhában.
Suttogta keményen. - Gyere velem!
Bűzös leheletétől rögtön megszédültem.
- Hagyj itt mindent, és ne hozzál csomagot.
Elpazaroltad az idődet, és nem kapsz több napot.
- Én most nem mehetek. Szóltam vissza.
De ha már meglátogatott felkérem egy táncra!
Járjunk csárdást jó ropogóst.
Vagy keringőt. Nem! Tangót.
Megragadtam kaszáját, és a sarokba dobtam.
- Mulassunk!- Mondtam vidáman.
Derekát átkarolva, zene nélkül, vittem Én a táncba.
A szeme ijedten izzott, a fekete kámzsában.
Zörögtek a csontjai úgy átöleltem,
Hogy szinte majdnem kettétörtem.
Jártuk a táncot körbe-körbe
A zenét Én dúdoltam fülébe.
Próbált ellökni annyira megrémült,
Ahogy testem, rongyos ruhájának feszült.
Kitépte magát karjaimból.
Felháborodva mondta: - Elég a jóból,
Őrültekkel nem fogok mulatni!
Inkább elmegyek máshová dolgozni!
- menjen és járja valaki mással a táncát.
Úgy sem bírtam a bűzös pofáját.
Meg ne hagyja itt a kicsorbult kaszáját!


(Ha-ha-ha! Legközelebb, ha újra meglátogat,
Felkínálom neki az ágyamat.)


Szeged,2012. január 07.