Rövid léptekkel
a hosszú nyomon
Bezárt világba
andalogva osonok.
Mint a kadét ki
tudja halálát,
ahogy találat éri
tengeralattjáróját.
Sorsa már nem
a kezében,
hanem messze
fenn az égben.
Sírna, de mégsem
teszi
Halálát más szabta
rá ki.
Várja, míg az utolsó
pillanat eljő.
De ez már csak a
múlt, ...

Homokot hordott a szél,
Fehér ruhába öltözött minden vén.
Néma, szótlan indult a menet,
Köztük te is ott mentél.

A város falain kívül sziklák sora...
Vöröset viselt Július menyasszonya.
Rezzent, ... játszottak a falevelek...
Némán álltál, s csak nézted.

Barna szemed arcom tükrözte.
Kedvenc ruhád viseltem...
Akkor ...

Azt mondtad már nem szeretsz.
S a szemembe nevetsz.
Elfordulsz,nem törődsz velem.
Hát jól van!
Menj csak kedvesem.
Vissza sírsz még engem,
de akkor már késő lesz.
Már nem leszek melletted.

Helyem abban a sarokban,
Hol még a bogár se moccan,
Az első sorban foglalom
A széket. Hajam fújkálom,
Rég révedtem unalomba
Ennyire, belefáradva
A szüntelen tanulásba.

Osztályteremben a helyem,
Káosz az Úr a fejemben.

Rímeket faragok, nagyban
Alkotok, gyermekkoromban
Is már az volt az én álmom...
Abban lelem ...

Mindenki alszik,
mindenki álmodik.
Mindenki meghal,
mindenki elhagy.

Halott testemben a vér csak sétál,
Ereje sincs már.
Én is meghalok,
Nincs miért küzdjek,
Annyit mondok csak:Hát viszlát

Nem maradtál itt,
s fényévnyi távolsággal sújtottál,
álltam a parton,
csak néztem a horizontot árván.

Hajód kifutott,
sirályok síró hangja kísért el,
felsikolt a szív,
gyászdalát rebegve víztükörnek.

Hűs a kikötő,
bús az alkony s hiányod fájón él,
te arra jársz már
hol a nagy óceán az éghez ér.