Néked, mindig más babád volt..
Titkaid, Én ismerem.
S nevem feledve más Neveket ápolsz..
Így maradtam mindig hitetlen.

S bár ajkam ízében egyetlen láng szól,
mely egy gondolati síkot teremt..
Egyetlen arcot érintek bárhol,
s szemem sarkából, könny pereg.

Két falevél találkozott
a befagyott patakot fedő jég
alatti kíméletlen sodrásban.
Összetapadtak a kavicságyban
s a vastagodó jég súlya
egymásba préselte
egy régi tavaszon hozott
változhatatlan erezetüket.
A jégkristályok lassan és erősen
fűzték egybe a két levél szövetét,
s a fagyban fogant szenvedély
új világot ...

....Angyal és Ördög....

...pokolból a mennybe nem vezet semmilyen út...
...az ördög nem foghat kezet...mit egy angyal nyújt...
...mégis sokan próbálják...hisz mit veszíthetnek...
...talán eldobnak egy régit és nyernek egy új életet...
...sokan élünk így lent a földön de csak kevesen álmodunk...
...de néha álmunkban is mélyen pokolban ...

Már nem vagy itt velem, emlékezem......
Együtt cseperedtünk, lett pár közös titkunk.
Hiába sírok halkan, már nem vagy velem,
Nem fogod kezem, nem állsz mellettem.


Mindig megérezted, ha baj van.
S minden vigasz és ölelés,biztatás
Amit tőled kaptam,
Lelkemet nyugtatta.


Mindet elrejtettem mélyen a szivemben,
Hogy visszaölelhessem ...

Lelkemben dac, és csend honol,
érzelmek lánca elsodor;
gyakran eltűnsz, mint esti fény,
mire a hajnal földet ér.
Múltunk nem térhet vissza már,
tündérmesékben hinni kár.

Elém hoz majd a képzelet,
őrzöm a szép emlékeket;
nem várok semmi új csodát,
nélküled indulok tovább.
Talán, ha egyszer visszatérsz,
lelkünk ösvényén ...

Nélküled olyan az életem
Mint kiszáradt tó a réteken
Mint legelésző csontvázak
Megsárgult, kiaszott legelőn

Olyan vagyok mint a hó nélküli tél
Mint a tavasz virágok nélkül
Mint az eső felhő nélkül
Mint szerelemünk csókok nélkül

Olyan az életem, mint a sótlan leves
Bár meggyötört a sivár szerelem
Én mégis boldogságom ott ...