Kesergő vers Robinak

Messze vagy már, édes Robi, itthagytál egy veremben,
Agyonrágott emlékmorzsák zörögnek a szívemben.
Milyen volt, ha véletlenül szemsugarad rámtalált?
Napokig csak abból éltem,
Menny kapuját látni véltem,
S szemérmetlen áhitattal, mohón vártam a csodát.

Milyen most, hogy nem is látlak, kinek panaszolhatom?
Itt a helyem - ott a tied, tovább nem is folytatom.
Sárgainges facebook-képed illattalan művirág,
Nem mozduló, nem hervadó, pillanatba zárt világ.
Ennyi jutott, több nem is jár, - vígasztalan gondolat –
Meleg mosoly mindenkinek, aki nézi - ez maradt.
Belőlem, hogy több maradjon, azért írok most Neked,
ha jól is tart Zsuzsi asszony, talán nem ír verseket.

Nem is ismersz, én se Téged,
éppenhogycsak érintőleg.
Mégis azt a furcsa érzést ápolgatom gondosan,
hogy az arcod az a forma,
amelyik egy kicsi tokba
a szívembe kifaragva beleillik pontosan.