Nyári reggelen, ha vajúdva felkel a Nap,
sárga csókot a túlsó oldalnak ad,
várat magára, mire hozzánk is elér,
szeresd a reggelt, mert ez a nap is a tiéd.

Amikor delelőn áll a Nap,
éld az életed, lelked húrjain fakadjon dal,
ne riadj vissza, ha az élettel harcolni kell,
öntsd ki magadból minden érzésedet.

Ne félj rázni öklöd az ég felé,
bátran taposd a járatlan utat, legyen a tiéd,
vidd fel a hegyre azt, akinek elfogyott ereje,
szeresd a hitetlent, akit a sors keze pofozott meg.

Ha eljön az este, és pirosan búcsúzik a Nap,
élvezd az el nem csókolt szépnek tűnő csókokat,
akik veled mennek az úton, öleld kebledre azokat,
reménnyel teli szívvel lessed: fel kel –e újból a Nap.

Sárga csókot nem mindig a túlsó oldalnak ad.