Hadd mutassam be,
hisz van három műve.
Egy avantgárd,
azt nem tudom miféle.

\'A meztelen lány\',
Noémi, kétes az erénye.
Meg a kisszobám fala, persze
rózsaszín lett, mint a lelke.

Magas, nyúlánk alkatú.
Zsírtól csimbókos, hosszú hajú.
Eredeti színe, talán világos szőke.
(Most éppen olyan piszkos, semmilyen se.)

Szeme színe barna, mindig mosolyog.
És persze a lelke nagy, szinte ragyog.
(Ha belém is rúg néha,
akkor is csak, vigyorog rajta.)

Van kalapja, galambszürke,
hogy nagykarimájával a szemét védje.
Hangja is magas, csak néha akadozik
(ha hébe-hóba kicsit beborozik).

Ecsetje is van, nagy szőrös.
Azzal részegen, néha meg is bökdös.
Hát ez lenne, barátom a festő
(róla írna verset, minden neves költő).

Megígérte, most fest nekem egy képet,
hogy nem láttam még olyan szépet.
Addig adjak neki egy kis előleget,
míg megveszi hozzá, az összes színeket.

Rózsaszín lesz a fa lombja,
És csak mondja, mondja, mondja...
Hogy lesz még csalogány,
mely sárgán énekel.
(Alig várom, csak menjen el!)

Ah! Piros tóban,
majd zöld hal úszik.
(Érzem, vérnyomásom
a plafonig ugrik!)

Elég!
Zöld fákat akarok.
Vagy róla,
csúnya rímeket faragok.

Elment a festő, morgott egy kicsikét.
Talán azt kérdezte:
- Lehet a Nap kicsit kék?


Szeged,2012. február 16.