Áll még egy fa
a kertemben,
valamikor díszruháját
vette fel,
megcsodálták, dédelgették
velem együtt a méhecskék.
Váratlanul fejem felett
beborult az ég,
oda mentem,
panaszkodtam,
könnyeimet hullajtottam,
tudtam érti, amit mondok,
illatával gyógyítgatott.
Nem tenném ezt soha többé,
de már késő,
díszruháját levetette
bánatomat felöltötte.
Csupaszon áll,
kitárt karral,
feldíszítem
fájdalmammal.