Tip-top, topognak a kicsiny lábak,
kip-kop, kopognak a cipősarkak.
Pördül a szoknya, reppen a szalag,
kitárul a tér, tágulnak a falak.

Fiú és lány egymáshoz simulnak,
már csak a zene szól, és a szív együtt dobban.
Lassú és csendes az összeszokás,
de egyre gyorsul a szívverés, a tánc.

Kipirult arccal mosolyognak egymásra,
nem figyelnek másra csak a táncra.
Nem kell az ütemet nekik már jelezni,
a gyors, gyors lassú ütemét a szívük dobolja, veri.

Pördülnek, fordulnak, hol szembe, hol háttal,
nem törődve a körülöttük lévő világgal.
Tip-top, topognak a kicsiny lábak,
kip-kop, ütemre kopognak a cipősarkak.

A zene csak szól, és nem lehet leállni,
a fiú a lányt el nem engedi.
Pörgeti, forgatja, aztán megöleli,
a kipirult arcocskát kedvesen megtörli.

No, még egy fordulót, vagy kettőt, vagy hármat,
a lábuk egyre járja, s nem érzik, hogy fáradt.
Izzik a levegő, forog minden körbe,
kacag a lány, és a fiú nevetve kacsint a szemébe.

Aztán a zene egyre lassúbbodik,
és a pörgés-forgás egyre csendesedik.
Halkul a kip-kop is, aztán teljesen leáll,
már csak a lélegzetüket hallani, ahogy zihál.