Amikor a réten sétálok önfeledten,
vigyázok ne lépjek a gyógynövényre,
amint fészkéből fölröppen a fürj,
jelzi a rétnek: vendégünk jött,
a messzeségből a délibáb szellővel üzen:
gyere, itt friss patak csörgedez,
hűsítsd szomjad képzelet vizével,
lépj a délibábba, ott ambróziával kínálnak,
gyógynövények, vadvirágok mosolya biztat,
szedjél csokorba éltető erőt, teájuk felfrissít,
délibáb, patakcsobogás, aranyeső, álom-valóság,
csodálatos mesevilág,
ahova lépek, léptem nyomán dal fakad, dúdolgat,
halkan, sejtelmesen, mint amikor itt jártunk
mi ketten, mint ma én, oly önfeledten,
mintha érezném kedvesem elbűvölően szép jelened,
gyöngéd ölelésed simogatja testemet,
leheleted forró véremmel egyesül,
volt szerelmünket a rét szívében rejtegeti nekünk,
most elém vetítette híven, szeretettel,
csatlakozik madárdal, aranyeső, mezei virág és: mesél, mesél,
suttogja fülembe: szép volt, emlékezz, ma is szép.