Fehér ágyamra
rácsodálkozott a téli alkony,
gondolatom
összevissza botorkálva
barangol,
magasan függő infúzió
cseppekben csöpög...
Nem adom az életem,
benne a szépet keresem,
hiába forog a szoba,
lábaim sem visznek sehova,
csak azért is a tavasz és a nyár
kézen fogva
tűzként törjön föl
a magasba szobámon át...
Kérem a jussomat,
most,
a tél közepén,
nem kérem, követelem:
biztosítsátok a nyugalmamat,
élvezni akarom az életem,
mert
megérdemlem,
és
jár nekem!